Magyarország első mozgás kereső és kategorizáló oldala.

Megye

Ízületi mozgékonyság

Az a motoros képesség, amelynek segítségével a különböző mozgásokat erőkifejtés révén nagy mozgásterjedelemmel lehet végrehajtani. Szinonim értelmezése a hajlékonyság, amely lehetővé teszi az ízületek nagy határok közötti mozgásait, a kötőszövetek és izmok nyúlékonyságát, rugalmasságát.

Gaja Női Fitness Terem, Székesfehérvár
Speedfitness, CryoLipo zsírbontás, Nyirokmasszázs, Infraszauna, Biotech étrend kiegészítők, Testtömeg analízis

Történelmünk:

Elődünk 2011-ben nyitott Székesfehérváron a Kelemen B. utcában. A kezdeti időszakban mint Look Your Best Speedfitness Stúdió néven vált ismerté.

Közel múlt és a jelen:

A 2013-as év a nagy átalakulások éve volt. Nevünket Gaja Női Fitness Terem-ra változtattuk, majd igyekeztünk profilunkat úgy kibővíteni, hogy egy teljesebb, komplexebb szolgáltatás csomaggal állhassunk vendégeink rendelkezésére.

2014 ismételten a változások éve volt. Vendégeink közül többen hiányolták, hogy városunkban nincs exklusív, profi, szakképzett edzőket foglalkoztató Gaja Női Fitness Terem. Ezt a hiányt szerettük volna pótolni és megnyitottuk Székesfehérváron a József A. u. 2/a-ban, minden igényt kielégítő Fitness Termünket!


Vendégeink barátságos, tiszta környezetben vehetik igénybe szolgáltatásainkat, ahol jó kedélyű, profi, csapat segíti a teljes átalakulást.

Mi nem csak edzést nyújtunk:

...szakképzett edzőink INGYENESEN adnak étkezési és sport tanácsokat. Legyen szó fogyásról, alakformálásról, tömegnövelésről vagy bármilyen speciális sportra való felkészítésről. Gyere el hozzánk és komplett, egyénre szabott, fogyasztó, alakformáló, erősítő csomagot állítunk össze.


Fitness termünkben várunk:

... időset-fiatalt, kismamát, fogyni vágyót, irodai munkát végzőt, időhiányban szenvedőt, sportolót, testépítőt, mozgássérültet, ízületi bántalmakkal küzdőt, egyszóval MINDENKIT.


Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében,
hogy vendégeink elégedettek legyenek munkánkkal.


Mi megháláljuk a hűséget is:

... kialakítottunk törzsvendégeink részére egy kedvezmény rendszert, amely lehetővé teszi, hogy egyes szolgáltatásainkat mérsékelt áron vagy ingyenesen vehessék igénybe.

Gaja Női Fitness Terem Szolgáltatásai:

  • Aerobik,
  • CryoLipo zsírbontás,
  • Étrendkiegészítők forgalmazása (BIOTECH, FOREVER, SCITEC)
  • Infraszauna,
  • Konditerem,
  • Manikűr-pedikűr, műköröm,
  • Nyirokmasszázs,
  • Speedfitness,
  • Spinning,
  • Szolárium,
  • Pilates,
  • TRX
  • Egyes szolgáltatások férfiaknak is!

Sport kluboknak, munkahelyi kollektíváknak további kedvezmények! 
OTP, MKB, K&H SZÉP KÁRTYÁT is ELFOGADUNK!

Squash

Hétköznap
7 - 12: 1.700 Ft/60 perc
12 - 14: 1.300 Ft/60 perc
14 - 17: 2.200 Ft/60 perc
17 - 21: 2.800 Ft/60 perc
21 - 22: 2.100 Ft/60 perc
22 - 23: 1.500 Ft/60 perc

A K C I Ó

Péntek 14:00 órától

Szombat,Vasárnap

Hétfő 12:00-ig

1.200 Ft/60 perc


Squash Bérletek:
15.000 Ft-os bérlet esetén 5% kedvezmény
30.000 Ft-os bérlet esetén 7% kedvezmény
40.000 Ft-os bérlet esetén 10% kedvezmény
70.000 Ft-os bérlet esetén 15% kedvezmény

A fallabda bérleteket 1 évig lehet felhasználni.
Ütő bérlése: 250 Ft/db
Labda vásárolható: 650 - 990 Ft/db-ig
Adidas, Head, Karakal, és Black Knight termékek széles választékban.
(ütők, cipők, sportruházati termékek, táskák, labdák, gripek, húrok)

Fitness


Napijegy: 1.100 Ft délelőtt: 850 Ft
Korlátlan havi bérlet (egész napos): 7.190 Ft
Korlátlan havi bérlet diák (egész napos): 6.100 Ft
Havi délelőttös 13.00-ig: 6.190 Ft
Az árak az infraszauna használatát tartalmazzák!

A 2013. tavaszán megnyíló fitnesz központ 1400 m2-en várja a sportolni és kikapcsolódni vágyó embereket. Az ide látogatók nem csak a minden igényt kielégítő kondicionáló és kardió részleget vehetik igénybe, hanem részt vehetnek a rendkívül változatos csoportos edzéseken is, amelyeket a környék legjobb óraadói tesznek magas színvonalúvá és változatossá.
Minden belépőjegy és bérlet vásárlónak ingyenes lehetőséget biztosítunk a finn szaunák használatára. A szauna-világban 2 finn és egy infra szauna szolgálja az egészséges életmódot követőket, amelyek a teljes nyitvatartási időben rendelkezésükre állnak.
A létesítmény a környéken egyedülálló technikai és személyzeti háttérrel járul hozzá az egészségtudatos élet megteremtéséhez és fenntartásához.

Az Atlétika és Szabadidősport Szakosztály célja, rendszeres sportolási és edzési lehetőséget biztosítson a szakosztály tagjai részére.
A futáson kívül a szabadidős mozgásformák palettájának népszerűsítésével szeretne hozzájárulni a szabadidő egészséges és hasznos eltöltéséhez.
- Nordic Walking " északi gyaloglás" ismertségének növelése,
 - egészséges életmód terjesztése, több korosztályt megmozgató programok szervezésével,
 - munkahelyhez kötődő szabadidős sporttevékenység fejlesztése,
 - tornával, úszással, túrázással, edzőtáborozással és kirándulással kívánunk kedvet teremteni a mozgáshoz.

Judo:
A szakosztály egyik célja, hogy Debrecen városában a fiatalok körében népszerűsítse a cselgáncs sportot és a sportág adta lehetőségek között neveljen, hasznos időtöltést biztosítson számukra. Az elmúlt években a fiatalok nevelésében és felkészítésében nagyon komoly eredményeket értek el.
A szakosztály másik célja, hogy a sportágat magas szinten művelők részére megfelelő felkészülési és versenyzési lehetőséget biztosítson.
A szakosztály tevékenységével aktívan csatlakozik Debrecen város sport életéhez.

Japán Jiu Jitsu:
A Ju-Jitsu az egyik legősibb japán harci művészet, mely magába foglalja a test-test elleni harc puszta kezes és fegyveres módszereit. Magas fokú ismerete képessé teszi az embert, hogy megvédje magát a rá rámadó fegyvertelen személy(ek)kel szembemn, puszta kézzel eredményesen vegye fel a küzdelmet a rá támadó fegyveres ellenféllel, illetve a fegyver-fegyver elleni harcban fogásokat is alkalmazzon a győzelem érdekében.A Ju-Jitsu jelentése "lágy művészet", mely védelmi taktikájában alkalmazkodik a személyidséghez, a támadó(k) fellépéséhez, a környezeti tényezőkhöz, és a támadás, illetve a védekezés során hazsnált eszközökhöz. Rendszere magába foglalja az eséstechnikákat, az ütés és rúgástechnikákat, dobásokat, feszítésket és leviteleket.Része a különböző fogások hárítása és elkalmazása, elvezetések, eszközös támadás elleni védekezés, eszközzel való védekezés,több támadó elleni védekezés, valamint gyakorlatok életszerű helyzetekben.

Lövész szakosztály:
A vezetőség nagy figyelmet fordít a szabályokban meghatározott szabályos lövészetek végrehajtására. Ennek érdekében a szakosztály tagjai közül 15 fő rendelkezik versenybírói minősítéssel. Havonta rendezünk meghívásos versenyeket. A tagok részére biztonsági rendszabályokból és fegyverismereti felkészítő tanfolyamokat szervezünk. A szakosztály több tagja rendelkezik saját sportfegyverrel.  A szakosztály tagja a Magyar Sportlövő Szövetségnek

Labdarúgás:
A szakosztály célja a rendőrök körében legnépszerűbb sportág feladatainak koordinálása.

Teke:
A szakosztály az egyesület megalakítása óta folyamatosan működik. Rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítunk a tagjaink részére teke és bowling sportágakban Három csapattal egész évben folyamatosan részt veszünk a városi bajnokságban

Postagalamb:
Két Debreceni Postagalamb egyesület az S1 és az S 16  jogi személyiségű tagként vesz részt egyesületünk munkájában. Mindkét egyesület a Debreceni Dózsa Sportegyesület Galambász Szakosztály tagja volt. A Dózsa megszűnésekor különváltak és a Debreceni Rendőr Sportegyesületben folytatják tevékenységüket.

A Karát Szépségklinika 2. emeletén lévő Karát Fitness Stúdió nemsokára megújult részlegekkel, kibővült szolgáltatásokkal, csoportos edzésekkel és személyre szabott foglalkozásokkal vár minden kedves régi és új érdeklődőt. Lelkes, lendületes új és kitűnően képzett kollégáink biztosan sok örömet és sikerélményt okoznak mindenkinek. Figure Belle thermofizikális kabinok, Trigger Point Massage, TRX funkcionális tréning, Spinning, Fitball, bordásfalak, súlyzók, kötelek és egyéb "kínzóeszközök", a vidám személyi trénerek társaságában garantálják a jókedvet. Sok szeretettel várunk Mindenkit, Szombathely belvárosában egy igazán szép, elegáns környezetben.

Nőket, lányokat, asszonyokat, nagymamákat, feleségeket, barátnőket...hozunk jó formába! Mindehhez női gépekkel felszerelt fitnessz terem, finn- és infrszaunák, aerobik terem, masszázs és tapasztalt, szakképzett személyzet áll rendelkezésére! Nálunk edzhetsz kíváncsi férfi tekintetek és a legtrendibb fitnessz ruhák nélkül. Nem számít, hogy hány éves vagy és nem számít a súlyod sem! Segítünk, ha gondot okoz a túlsúlyod, a változó kor, a gerinsérved vagy egyéb más probléma. De nálunk a helyed, ha egyszerűen csak jól szeretnéd érezni Magad a bőröben!

Fejlődő világukban egyre nagyobb az igény az egészség megőrzésére és nagyobb teret nyer a megelőzés, a prevenció.


E divatos szavak használata helyett tettekre, a tervek, elképzelések megvalósítására lenne szükség. Vállalkozásunk alapelve Vendégeink egészségének megőrzése a mozgás segítségével. A mozgás fizikai és szellemi állapotunkat javítja, közérzetünket kellemesen befolyásolja. Szeretnénk azoknak a sportszeretőknek is lehetőséget kínálni sportolásra, akik korukból és fizikai állapotukból következően bármely sportterületen elboldogulnának, ugyanakkor felkaroljuk azokat is, akik önhibájukon kívül nem vehetnek részt stúdiónk dinamikusabb foglalkozásain. Amennyiben szükséges, mozgáselméleti tanácsokkal is ellátjuk vendégeinket és a foglalkozások előtt a speciális, személyre szabott gyakorlatokról előzetesen konzultálunk minden új klubtaggal.

A Clubban a konditerem, cardiopark, a Cross-Fit részleg és a Jungle rendszer használata mellett különböző csoportos foglalkozásokon is részt lehet venni. Ezekről az órarend alapján tájékozódhat.

A fitnesz klubokban elterjedt edzéslehetőségek mellett kipróbálható a SPEED - BODY , az ún. izomstimulációs berendezés segítségével végrehajtott edzés is.

Kikapcsolódásra lehetőséget teremt a klubunkban elhelyezett ping-pong és csócsó asztal. A földszinti területen külön díjazás ellenében lehetőség nyílik a darts pályák és dobók használatára előjegyzés alapján. Mivel a pályákon versenyzők is edzeni fognak, kérjük a pályákra időben jelentkezzenek be.

Klubunkban a spotolás mellett lehetőség nyílik massage kezelés kérésére, ill ún. "denevérágy"-as kezelésre  is.

A klub célja, hogy Szombathely és környékének olyan szabadidős sporttevékenységet nyújtson, melynek segítségével kortól, nemtől, kondíciótól, alkattól függetlenül bárki megtalálhatja a neki megfelelő mozgásformát.

 Klubunkban CYBEX kondigépek, LIFE FITNESS cardiogépek, 11 db WALKEXERCISE, 18 db Jonny G spinner kerékpár - SPD-s pedállal -, 18db FT eszköz, 15 db Trendy HOT-IRON szett, 18 db Flexi-bar és különböző aerobik szer (Kattlebell, Mace-bell, Club-bell, különböző súlyzók, medicine ball, haskerék, BOX-zsák, Fit-ball, Karika, ring, tube, kislabda...)  segítségével lehet edzeni. Közel 1100 m2-es termünkben vendégeink kényelmesen, kellemes környezetben tudnak mozogni. 
A csoportos foglalkozások elősegítik baráti kapcsolatok kialakulását is, hiszen a klub célja nem csupán a mozgás lehetőségének biztosítása, hanem egy családias környezetben a szabadidő kellemes, hasznos és egészséges eltöltése.

Szeretnénk megteremteni a lehetőségét, hogy a mozgás örömet szerezzen Önnek is. Remélhetően stúdiónk arculata és személyzete ehhez az érzéshez csak pozitívan tud hozzájárulni.

Az Aerofitness Klub az Aerofitt Spinning Klub és az Aerofitt Mozgástúdió gárdájának egy részéből alakult 2010. november 2-án.  Klubunk 2012. február 27-én új helyen, kibővített szolgáltatásokkal várja vendégeit.

 
 A Clubban különböző csoportos foglalkozásokon is részt lehet venni.

Az edzések általában 55 percesek, az órákra az aktuális órarend alapján előzetesen és a helyszínen is be lehet jelentkezni.

Előre lehet regisztrálni e-mail-en, sms-ben, telefonon és on-line a wwww.optime.hu oldalon.

A wwww.optime.hu oldalon az interaktív bejelentkező rendszerrel bármely edzéstípusra be tudsz jelentkezni !

Ennek feltétele, hogy klubunkban egy beléptető kártyát, vagy beléptető karkötőt kell váltanod !

A kártya kauciós díja 1000 Ft, a karkötőé 2000 Ft.

Felhíjuk a vendégeink figyelmét, hogy klubunkban bevezetésre került a beléptető kapu, illetve a szekrények használatához is szükség lesz a belépőkártyákra. Azok a vendégeink, akik nem hozzák magukkal a belépő kártyájukat, csak 1500 Ft-os belépővel tudnak a terembe bejutni. Kérünk mindenkit, hogy a klubba elindulás előtt ellenőrizze, hogy magával hozta-e a belépőkártyáját ! Mindez azt is jelenti, hogy vendégeink az emeletre csak érvényes kártyával tudnak felmenni, a klub megtekintésére a jövőben egyszeri belépő megváltása nélkül nincs lehetőség !  

A tréningeken különböző bérletkonstrukció megváltásával és alkalomszerűen is részt lehet venni. Ez a díj az egyedi foglalkoztatás díjának töredéke, ugyanakkor kulturált környezetben szakemberek segítségével végzik vendégeink a különböző mozgásformákat.

Azon vendégeink, akik az előre lefoglalt edzést nem határidőn belül ( edzés előtt 61 perc ) mondják le, utólag is kiegészítő díjat kötelesek fizetni. Ennek díja 500 Ft/alkalom.

Az Axy Fitness Stúdió 1998. október 5-én nyitotta meg kapuit. Kezdetben női konditeremmel, szoláriummal és masszázzsal vártuk vendégeinket.
1999. decembere óta már két szinten két klimatizált tornateremben várjuk mozogni vágyó vendégeinket. Stúdiónkban csak és kizárólag szakképzett, diplomával rendelkező oktatók dolgoznak, és megtesznek mindent azért, hogy a vendégek elégedetten távozzanak. Edzések után a tisztálkodás feltételei természetesen adottak. Stúdiónkban található még két szolárium-bronzárium, infra-szauna, kozmetika, pedikűr-manikűr és masszázs.

Fitness termünk 2002. december 4-én nyitotta meg kapuit a testüket formálni és formában tartani vágyó lány, kislány, csaj, fiatalasszony, nőci, csajszi, kiscsaj, lányka, hölgy, kisasszony és asszony számára. :)

Célunk, hogy, népszerűsítsük az egészséges életmódot, különös hangsúlyt fektetve a megelőzésre, egészségmegőrzésre.

Edzőtermünk lehetőséget nyújt minden érdeklődő számára - korának és edzettségi állapotának megfelelő - erősítő, állóképesség fejlesztő vagy éppen zsírégető edzésre.


Stresszes életmódot folytatsz?
Fogyni szeretnél?
Erősödni szeretnél?
Jobb állóképességre vágysz?
Ülőmunkát végzel?

Jó hangulattal és felkészült edzőkkel várunk:
- zsirégető
- alakformáló
- kick- box aerobic
-drilling
- step
- kangoo
- zumba
-hastánc
és spinning óráinkra.

Álló- és fekvő szoláriumunkban chocolate- brown csövek alatt barnulhatsz most 70 Ft/ perc áron!

Újlak történelmi negyedében, a Zsigmond térhez, Óbudához közel található a Gilda Max egyedi hangulatú, mondhatni leg családiasabb kialakítású terme az Óbuda Gate irodaházban, mely 2011. tavaszán nyitotta meg kapuit.
Vendégeink véleménye szerint a termet különleges atmoszféra jellemzi, köszönhetően a már régóta idejáró törzsvendégeknek, barátságos, közvetlen edzők és oktatók csoportjának, nem utolsó sorban a pihenésre, regenerálódásra kiválóan alkalmas wellness részlegnek. Az egységes színharmónia, sok természetes fény és az izgalmas világítás megnyugvást, ugyanakkor kellő változatosságot biztosít a sportolni, mozogni vágyóknak. Mozgás után „édes a pihenés" a terem egyedi módon kialakított szauna részlegének pihenő részében.

A terem több kiegészítő, kényelmi funkcióval is rendelkezik: szauna, szolárium, masszázs, büfé, testkezelő, hypoxi trainer, ultrahangos zsírbontás, smink tetoválás, fodrászat, kozmetika, WIFI

Gyermekmegőrzés hétköznap, reggeli és délutáni nyitva tartással.
Érvényes bérlettel rendelkezők számára a parkolás korlátozott számban biztosított non-stop.

gildamax obuda gym 1 gildamax obuda gym 2

Angyalföld nyüzsgő üzleti negyedében található a Gilda Max River Estates termünk, a Váci út Huba utca sarkán felépült River Estates irodaházban.
Éjjel-nappal nyitva tartó termünkben számos mozgáslehetőséggel várjuk nemcsak a fiatal és középkorú, hanem senior látogatóinkat is. Minden izomcsoport megmozgatására alkalmas edzőtermi gépparkunk mellett különféle aerobik órákkal várjuk a mozogni vágyókat, amelyek szakmai irányítását Béres Alexandra végzi.

river07 beresalaxandra

Barátságos, családias környezetben magas fokú képzettséggel rendelkező, felkészült személyi edző csapat segíti vendégeink edzését. Vendégszerető, sportot kedvelő, jó hangulatú recepciós csapattal várjuk régi és új vendégeinket. Vendégeink részére az Angyalföldi út 21. szám alatti parkolóban 3 órás ingyenes parkolást biztosítunk.

Gilda Max River Estates 26river04

SZOLGÁLTATÁSOK

gildamax river gym 3gildamax river gym 5

Edzőterem
erő és kondi gépek, kardió gépek, személyi edzés
Aerobik terem
zsír és alakformálás, pilates, hot iron, cross training, slim training, deep work, boksz, fit boksz, iron boksz, kondi, senior torna, gerinc torna, dinamikus jóga, salsa fitness
Funkcionális terem
trx, bootcamp, zsákos köredzés
Kisterem
spinning, spinracing, salsa fitness, gerinc jóga, gerinc torna, gilda shape, cross training

gildamax river gym 2 gildamax river gym 1

Budapest legforgalmasabb körútján, a Városliget sarkánál épült Hermina Towers irodaházban található a Gilda Max Hermina terem, ami igazi fitness fellegvár, valódi, békebeli edzőterem.

Gilda Max  hermina02Gilda Max  hermina18

A terem kialakítása klasszikusnak nevezhető abban az értelemben, hogy az edzőtermi, fitness funkció és a mozgást támogató gyakorlati célok határozták meg az egyes termek, épületrészek kialakítását. Semmi fényűzés, ugyanakkor minden részletében a maximális mozgás igény kiszolgálás érdekében megvalósított hely kihasználás jellemzi a tereket.
Törzsközönsége igazi közösség, jól ismerik, segítik egymást, komoly edzéseket vezényelnek maguknak és szívesen vesznek részt kisebb nagyobb házi versenyeken, mint például a fekve nyomás, lábtolás, felhúzás.
Eszközpark és gépek tekintetében sem marad el a terem a mai színvonaltól, hiszen nem régiben érkeztek a legmodernebb Hoist márka egyes darabjai.
Látogass el hozzánk és máris kezdheted az edzéseket !

 hermina01 hermina02 

SZOLGÁLTATÁSOK

Gilda Max  hermina03Gilda Max  hermina10

Edzőterem
erő és kondi gépek, kardió gépek, személyi edzés
Aerobik terem
zsírégetés és alakformálás, kangoo, hot iron, hot iron cross, jóga, pilátes, aero kickbox, interval
Kis terem
trx, spin racing, spinning

 hermina03 hermina04

A Gilda Max Fitness hálózat egyik legrégebbi és legnagyobb terme, mondhatni Zászlóshajója a Gilda Max Flórián, amely Óbudán a Flórián Üzletházban található.

florian07Gilda Max  Florian 10

A harmadik emeleti Aerobik, Fitness, Kardió és Edzőterem rész több mint 2000 m2-en, míg a második emeleti, nemrégiben megnyílt Küzdősport centrum további 500m2-en kínál sportolási lehetőséget.
A Gilda Max Flórián terem a hálózat legkomplexebb bázisa, mivel itt a Gilda Max több mint 40 mozgásformája közül mindegyik megtalálható.
A Gilda Max Flórián edző és oktató csapata a tradicionális edzésmódszerek mellett a legmodernebb, legfrissebb irányokat is oktatják, úgy mint a TRX, Bootcamp vagy akár a funkcionális állványon – Hoist Motion Cage – végrehajtható gyakorlatok.
Nem kisebb nevek, szakmai tekintélyek erősítik az edzői, oktatói csapatot, mint Miló Viktória, Erdei „Madár" Zsolt volt profi ökölvívók, vagy Kempelen Zita, Nagy Zsuzsa, Augusztin Éva aerobik és fitness szaktekintélyek.

 florian04 Gilda Max  Florian 15

SZOLGÁLTATÁSOK

  • Gilda Max  Florian 23Gilda Max  Florian 3

florian06 florian10

Edzőterem
erő és kondi gépek, funkcionális állvány, személyi edzés
Kardió terem
futó gépek, elliptikus trainerek, lépcsőzők
Aerobik terem
zsírégetés és alakformálás, kangoo, step, dance, hot iron, body and mind, body-balls, aero kickbox, jóga, pilates, zumba, pocakos és baba-mama torna spinning, spin race, gyermek fitness és ritmikus gimnasztika
Funkcionális terem
trx, kettlebell, sparrowbag, bootcamp, cross training, spartan athletics
Küzdősport centrum
boksz, zsákos köredzés, küzdősportok/ k1, kempo, xma
squash pálya

Go to top