Magyarország első mozgás kereső és kategorizáló oldala.

Megye

Önvédelem

amikor valaki igyekszik elhárítani a saját személye és jogai ellen tett támadást. Önvédelmi fogásokat tanulhatunk a különböző küzdősportokból.

Balassagyarmaton a Shotokan Karate gyakorlásának kezdetét az 1982-es évtől számíthatjuk. Akkor két lelkes fiatalembernek köszönhetően (Fajszán Pál, Szabó János) kezdődtek el az első foglakozások a Vasutas Művelődési ház termében. Később a Városi Sportcsarnokban folytatódtak. Ez az akkoriban elterjedő új sport nagyon sok érdeklődőt vonzott az edzésekre.

1999-ben alakult a Sanbon Sportegyesület Gyálon, mely a Kyokushinkai karate oktatásával és gyakorlásával foglalkozik. Az egyesület az Iko Kyokushinkai stílusszervezethez tartozik és a Magyar Karate Szakszövetség tagja.
Fontos célunk a sport és ezen belül a karate népszerűsítése a gyermekek és felnőttek számára. Rendszeres edzési lehetőségeket, versenyzést, övvizsgákat és edzőtáboroztatást biztosítunk a sportolók részére.

Az önvédelemre és eredményes versenyzésre is képessé tevő fizikai- szellemi- lelki felkészítés mellett, az egészséges életmódra nevelés és a tiszteletet adni és kapni egyaránt képes értelmiségi létre való felkészítés.
Klubunk, az óvodástól az általános- és középiskolásokon át az egyetemisták, ill. a már végzett diplomások és egyetemi oktatók, valamint saját munkájuk területén kiváló szakemberek közösségét mutatja.
Klubunkban jól ötvöződik a hagyományos tiszteleten alapuló keleti filozófia és a nyugati gondolkodás. A tradicionális karate-do mellett, - megfelelő felkészítéssel- versenyzési lehetőséget biztosítunk minden tagunknak.
Versenyzőinket sikereik alapján ismertség és elismertség övezi itthon és a határainkon túl egyaránt.
A sport mellett kiemelt figyelmet fordítunk a tanulásra és a szabadidő kellemes, hasznos eltöltésére is.
A „PEST-BUDAI” Shotokan Karate Club a jövőben is meghatározó szerepet tölt be a karate-do, az utánpótlás nevelés és a versenysport területén egyaránt
.

Amit a karate nyújthat:

Kondíció – a klasszikus gyakorlatok mellett mindennapos a hajlékonyság, állóképesség és erő fejlesztése. A karate edzések kifejezetten alkalmasak arra, hogy kondícióban tartsanak. Akik pedig egész napjukat az iskolapadban vagy az irodában töltik, újra felfedezhetik a mozgás örömét.

Egészség – a gyakorlatok az egész testet átmozgatják, így karbantartják. Örök fiatalságot nem ígérhetünk, de az edzések rendszeres résztvevői meglepetést okozhatnak iskolatársaiknak az osztálytalálkozókon.

Harmónia – a karate mozgáskultúrája harmonikus, annak elsajátítása jóleső érzést ad, ráadásul felszabadulást a napi gondok, stressz alól. Az edzések után szellemileg frissen, testileg kellemesen elfáradva távoznak a karatésok.

Önvédelem – a helyesen tanult karate technikák az egyik legjobb önvédelmi rendszert képezik.

Fegyelem és önfegyelem – a karate kihívás a testnek és a szellemnek is. A karatés nemcsak a mozgást sajátítja el, de megtanul koncentrálni, uralkodni a teljesítményét negatívan befolyásoló érzelmi tényezők felett.

Tisztelet – az edzéseken hangsúlyt fektetünk a karate hagyományos japán etikettjére is, ami a mi kultúránkra lefordítva tisztelettudó viselkedést jelent.

Sport – a karate gyakorlása során nem kötelező versenyezni, ugyanakkor lehetőség van kis versenyektől kezdve nagyobb viadalokon is megmérettetni.

Ha a profiktól szeretnél tanulni akkor minket válassz! Önvédelem,küzdősportok,Aerobik,testépítés.
Minden egy helyen Budapesten a Ferencvárosban.

Ha van kedved kipróbálni a thai nemzet egyedülálló, hatékony küzdősportját, ne habozz, csatlakozz!

- feszültségoldás
- stresszlevezetés
- jobb közérzet
- jobb kondíció
- jó hangulatú tréningek
- biztonságos edzések
- versenyzési lehetőség
- személyi edzés
- gyerekedzés is.
A thaibox, eredeti nevén muaj thai (thai nyelven มวยไทย, angol átírással Muay Thai) egy Thaiföldről származó pusztakezes harcművészet. Eredetileg mindenfajta felszerelés nélkül küzdöttek, ma a sportolók nemzetközi szabályok szerint, ökölvívó kesztyűben és bizonyos védőfelszerelések használatával küzdenek.

Egyesületünk névadója Teruo Kono 8. danos Wado-ryu mester.Klubunk összlétszáma kb. 140 fő, akik közül több eredményes versenyzővel is büszkélkedhetünk.
Az iskolákban 6 éves kortól kezdjük a képzést, de már óvodások részére is tartunk edzéseket külön a kornak megfelelő formában. Klubunk a versenyeztetés mellett legalább olyan fontosnak tartja a tradíciók ápolását és megőrzését. A fizikai felkészítéssel és a sportág sajátosságaival párhuzamban figyelmet fordítunk a szellemi nevelésre is.

Sportiskolánk egy komoly hagyományokra épülő harcművészeti Iskola, ahol egymásra épülve életkori csoportbontásokban, hivatalos tananyag szerint tanulnak, fejlődnek a gyerekek és a felnőttek.

Az évben bármikor lehet hozzánk csatlakozni, a mesterek és a magas öves tanulók, tanítványok mindenben segítenek, türelmesen magyaráznak, érthetően bemutatják a feladatokat. Nyáron is vannak edzések, csak kevesebb.

OvisTorna 3-7 évig – ebben a csoportban nincs harcművészeti elem, de sok egyensúlygyakorlat, bátorság és ügyesség, illetve erősítő gyakorlat szerepel, a mozgáskoordinációs feladatokról nem is beszélve.

Hapkido Mini 5-9 év – ebbe a csoportba az OvisTornából kinőtt nagycsoportos gyerekek illetve a kisiskolások 1-2-3 osztály kerülnek, ahol a harcművészet alapjait tanulják, Gurulások, esések, légzés, erősítés, lazítás, rúgások, szabadulások, csapások, ütések, de persze sok játékos feladat is van mindeközben.

Hapkido Gyerek – elsősorban az általános iskolásoknak szól ez az edzés, vegyesen, párhuzamos szinteken tanulnak, az önálló munkavégzés a gyerekek részéről igen fontos. A kapott feladatokat egyedül és párban is tudják gyakorolni.

Hapkido Felnőtt – A heti 3 edzésből 2 kötelező H-Sze-P 19-20.30 ahová 14 év fölötti gyerekek és felnőttek járhatnak. z az edzés fárasztó, alig van játék, de gyorsan lehet haladni, sokat lehet fejlődni, Bárki csatlakozhat segítünk neki. Fokozatosan kell edzeni, növelni a terhelést, nem kell és nem is szabad mindenkinek minden feladatot “bevállalnia”.

Veszprémben az első, de a megyében is az elsők között megalakult dojonk 1995 óta működik . Alapítója és edzője Ritteródesz Adrián (3. dan ).

Az iskola technikai támogatója Verebics Hajnalka  (5. dan ) instruktor.

Dojonk sokszínűsége lehetőséget ad mindenkinek gyakorlására kortól és nemtől függetlenül. Erre példa a gyermek és a megyében elsőként bevezetett, kifejezetten női edzéseink speciális tematikája, így képezve egységet mindenki számára.

A dojo évente több (6-8) edzőtábort tart,amit magyar vagy külföldi mesterek vezetnek , ezen felül pedig minden hónapban egy intenzív edzésnapot (konzultációt) is biztosít a tanulók részére.

Aki kedvet érez az edzéshez vagy csak szeretné megnézni, látogasson el valamelyik dojonkba. Mivel a dojo jelenleg is 3 megyében, 5 településen elérhető. Heti 20 alkalommal !!!

Aikido egyesületünk 2003-óta működik Pécsett, ahol foglalkozásokat szervezünk gyermek és felnőtt, kezdő és haladó csoportok számára. Egyesületünkben nyolc fekete öves (1-5. danos) aikidoka gyakorol, mely garanciát jelent arra, hogy mindig megfelelő képességű ember segíti a kezdők munkáját – ez egyedülálló lehetőséget jelent Pécsett és környékén.

Wado-kai karate, Aikido, Muay Thai-box, Jóga-életmód, Sportrepülés (egészség, sport, fittség, szórakozás, életmód)

A MAGYAR AIKIKAI AIKIDO EGYESÜLET feladata a Hombu nemzetközi aikido-központtal együttműködve az aikido, mint keleti harcművészet, kultúra és filozófia terjesztése, tanítása és népszerűsítése Magyarországon.

Egyesületünk tart továbbá egyedi stílusú utcai harc/önvédelem órákat mind urak, mind hölgyek részére korhatár nélkül!

Az 1982-ban non-profit civil szervezetünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy terjesszük és ápoljuk a kendo-t, az iaido-t és a japán kultúrát. Klubunk hagyományos japán dojo (vívóterem) struktúra és metodika alapján épül fel. Annak ellenére, hogy edzéseinket tornateremben tartjuk, a régi tradicionális japán szokásokat megőrizzük és ápoljuk. A test edzésén keresztül a szellemiség és a személyiség fejlesztésére is törekedünk.

SmartSHITO komlex Harcművészeti, Sportkarate, Önvédelmi és Fitnesz rendszer.

SmartSHITO: komplex harcművészet 14 éves kortól, fiatalok, felnőttek és idősek részére.

SmartKID: képességfejlesztés, testtudatépítés, önvédelem és harcművészet gyerekek részére 5 - 14 éves korig.

SmartSHIAI: versenykarate, versenyző képzés, versenyeztetés profeszzionális módszertannal

A Canne de Combat (szabadon francia botvívásnak lehetne fordítani) magyarországi gyakorlóinak oldala.
Ezdések jelenleg a Kereks utcai ELTE kollégiumban pénteken 18.30-tól 20.00-ig és szombaton 10.00-től 12.00-ig vannak

Ha érdekel a Zen Bu Kan KEMPO, szeretnél egy kemény harcművészetet elsajátítani,
ami a pusztakezes küzdelmektől kezdve, az önvédelmi technikákon
és a judo dobásokon át, az ütő-rúgó küzdelmekig egyesíti a harcművészetek
legéletszerűbb és leghatásosabb technikáit, akkor gyere le és próbáld ki magad!

Csapatunkhoz 13 éves kortól lehet csatlakozni, kezdő illetve haladóknak is.
Az edzések tematikája versenyzői szinten alapul!

Baranya Megyei városában Kempo oktatás! Pécs, Pécsvárad,Bóly, Mecseknánásd és Bpgád térségében Zen Bu Kan Kempo mindenkinek!

Go to top