Gyönyörű sportág a kosárlabda. Napjaink nagy magyar kosarasai, például Hanga Ádám példája jól mutatja, hogy kinyílt a világ, nem elérhetetlen valamely európai TOP bajnokság, de akár az NBA sem. Mindehhez nagyon sok munka és alázat is kell. Halm Rolland válogatott kosárlabdázót, az Alba Fehérvár ügyvezetőjét kérdeztük.

-         Hogyan lett kosaras egy újpesti srácból?

-         Újpesten születtem, ott jártam általános iskolába és gimnáziumba is. Szüleim mind a ketten válogatott kosárlabdázók voltak, de én más sportágakkal kezdtem, a kosarazás előtt vízilabdáztam, közel fél évig-háromnegyed évig. Egy alkalommal aztán az általános iskolámba eljöttek, akkor még a hajdani Vasas Izzóból, ez volt Újpesten a kosárlabda csapat, szóval eljöttek egy kiválasztásra. Úgy alakult, hogy engem is kiválasztottak, hogy próbáljam ki ezt a sportot, az edzéseket, lementem és ott ragadtam a kosárlabdánál.

-         Milyen csapatokhoz vezetett az utad?

-         A Vasas Izzónál kezdtem, aztán a Központi Sportiskolába, a KSI-be kerültem Budapesten. 16 évesen pedig a Honvéd felnőtt csapatához vittek. Ott nagy szerencsém volt, mert két óriási klasszis egyszerre hagyta abba a játékot, így kerülhettem ilyen fiatalon oda, ők Gellér Sándor és Kamarás György voltak. A Honvédban több mint 7 évet játszottam, majd amikor a budapesti kosárlabda egy kicsit elkezdett hanyatlani, jöttek a vidéki csapatok.

-         Volt Körmend, volt Debrecen. Hogyan emlékszel ezekre az évekre?

-         Nagyon szép volt, mindegyiknek megvolt a maga szépsége. Először Körmendre kerültem, ott két évig voltam, mindkét évben Magyar Kupát nyertünk. A körmendi közönséget nem kell bemutatni, nagyon szeretik a kosárlabdát, minden a körül forog. Aztán jött Ausztria, Grazban játszottam egy évig, majd amikor visszajöttem Magyarországra, Debrecenben folytattam. Ott pont akkor csatlakoztam be a kosárlabda életbe, amikor elindult valami pozitív ebben a sportágban. Szimpatikus volt számomra, hogy egy komoly csapatot akarnak építeni, ami persze nem megy könnyen, nem megy egyik napról a másikra, de amíg ott voltam nagyon szerettem, és jól éreztem magam.

-         Voltál válogatott, például a legendás ’99-es csapatban. Annak a gárdának mi volt a legfőbb erőssége?

-         Az egy nagyon jó korosztály volt, sok kiemelkedő játékossal, akik épp pályafutásuk csúcsán voltak. Abból a csapatból többen külföldön játszottak akkor, illetve magyarországi meghatározó csapatokban, és szerkezetre, játékos állományra is nagyon jó csapat volt. Nagyon éhes a sikerre, és mindent alárendeltünk annak, hogy 30 év után végre ott lehessünk az Európa-bajnoki döntőn, ami ha szerencsével is, de végül sikerült.

-         Viszonylag fiatalon hagytad abba. Ennek mi volt az oka?

-         33 évesen hagytam abba, mert akkor már 4-5 éve Fehérváron játszottam, és adódott egy olyan lehetőség, hogy itt tudtam maradni a klubnál komoly beosztásban, és úgy döntöttem, hogy nem akarok még 4-5 évet levezetni itt, vagy akár alacsonyabb szinten, hanem úgy döntöttem, hogy vágjunk bele a civil életbe, mert azt úgyis el kell kezdeni előbb-utóbb. Egy sportolónak nem könnyű átállni 20-25 év versenyszerű sportolás után egy másik életre. Úgyhogy megragadtam az alkalmat, és a kosársport másik oldalára kerültem.

-         Az nem mozgatta meg a fantáziádat, hogy esetleg edző légy?

-         Őszintén megmondom: nem. Sok végzettségem van, többek között edzői is a Testnevelési Főiskoláról, ennek ellenére nem szerettem volna edző lenni. Profi játékosként nagyon sokat költöztem városról városra, Magyarországon belül, külföldre is, és akkor már szerettünk volna a családdal végre egy helyen letelepedni és nem 2-3 évente vándorolni. Az edző szakma ugyanolyan, mint a profi játékosoké, tehát soha nem tudja az ember, hogy a következő 2-3 évben hol fog dolgozni, úgyhogy ez nem vonzott.

-         Hogy látod a mai kosárlabdázás helyét és helyzetét Magyarországon? Mik az erősségei és mik a gyengeségei?

-         Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb erőssége az a férfi bajnokság. Magyarország 14 nagyvárosában, lefedve az egész országot, szinte hétről-hétre teltházzal mennek a mérkőzések, óriási az érdeklődés, ráadásul most izgalmas és kiegyensúlyozott a bajnokság. Nagyon sok néző látogat ki a meccsekre, ez mindenképpen egy óriási erény, akár bármelyik más sportággal összehasonlítva. Ami nagyon hiányzik, az a nemzetközi eredmények, és az utánpótlásban is fejlődni kellene. Utóbbiban eddig két probléma volt: a pénzhiány és a szakemberhiány. Pénzügyi téren - hála a sportvezetésnek - a TAO 2011-es bevezetése óta javulás van, most azon kell dolgozni, hogy minél több jó edző, minél több jó szakember kerüljön az utánpótlásba. Itt kell tenni egy nagy lépést afelé, hogy mind a női, mind a férfi szinten a válogatottak sikeresek legyenek és egyáltalán a magyar kosárlabda egészében.

-         Ha már jó szakembereket említesz, akkor úgy tudom együtt dolgozol Dávid Kornéllal.

-         Én az Alba Fehérvár ügyvezetőjeként dolgozom, ő a szakmai részt viszi. Van egy klubelnök, úgyhogy ebben a felállásban dolgozunk, remélem minél sikeresebben, de hát ez majd év végén kiderül…

-         Visszatérve a kosárlabdára, mi ennek a sportnak a fő vonzó ereje? Mi lehet ez a vonzerő például egy olyan fiatal számára, aki most keres sportágat magának?

-         Gyönyörű sportág. Látjuk az európai és amerikai NBA sztárokat. Kinyílt a világ, vagyis az a fiatal, aki nagyon szorgalmas, erre teszi fel az életét, és nagyon tehetséges, nagyon sokat dolgozik, az sokra viheti. Látjuk az elődök példáját, akár Hanga Ádámot, akár Gulyás Robit, akár Németh Istit, akár a többieket. Nincs az a korlát, hogy külföldön nem lehet karriert befutni. Nyitott a világ a fiatalok előtt, nincs korlát, bármilyen karriert be lehet futni, még akár az NBA sem elérhetetlen. Nagyon sok szorgalommal és nagyon sok munkával természetesen. Ehhez persze nagyon sokat kell dolgozni, nagyon sok alázattal.

-         Köszönöm, hogy a train4gain.hu rendelkezésére álltál!

-         Én is köszönöm.

Tasi Tibi