Magyarország első mozgás kereső és kategorizáló oldala.

Megye

Földharc (grappling)

Ütéseket nem alkalmazó küzdősport. A stílust a hagyományos birkózás, jiu-jitsu, a no-gi grappling és más, alávetéses fogásokat alkalmazó küzdősportokból alakították ki.

Magunkról

Az Orvosegyetem Sport Club (OSC) 1957-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem sportegyesületeként alakult meg.

Sportolói elsősorban a névadó egyetem hallgatói és dolgozói köréből kerülnek ki. A több mint négy évtized alatt megbecsült, nemzetközileg is elismert egyesület lett.

1997-ben – egyetértésben az egyetem vezetésével – döntő elhatározásra jutott az egyesület vezetősége: az OSC egyetemi jellegének megőrzésével nyitott egyfelől az orvos-és gyógyszerész társadalom felé, másfelől a prevenció, az életmódkultúra és szabadidősport irányába. Létrejött az ország első és máig egyetlen, egy teljes szakmát országos szinten képviselő sportegyesülete. Így kapta az egyesület az Orvosegyetem–Orvos-Gyógyszerész – Sport Club (OSC) nevet.

A 2010. évben elfogadott alapszabályzat szerint az egyesület új neve: Orvosegyetem Sport Club (OSC).

Az OSC jelentős szerepet játszik sportágak utánpótlás-nevelésében, valamint a gyermek és felnőtt lakosság szabadidősportjának megszervezésében.
Szakosztályok
•    Életmód-szabadidő
•    Karate
•    Női-férfi kézilabda
•    Női kosárlabda
•    Labdarúgás
•    Ritmikus sportgimnasztika
•    Női-férfi röplabda
•    Sí
•    Tájfutás
•    Tenisz
•    Tollaslabda
•    Torna
•    Triatlon
•    Úszás
•    Vívás
•    Női-férfi vízilabdahttp://oazissport.hu/ utánpótlás http://oscwaterpolo.hu/ felnőtt csapat

Az 1951-ben alakult sportegyesület múltja rendkívül tartalmas és bőséges. Kiemelkedő eredmények születtek izgalmas versenyeken. Nagyszerű sportolók, elkötelezett sportvezetők és edzők dolgoztak hosszú éveken keresztül az egyesületért. A rendelkezésre álló korabeli írott dokumentumok digitalizálása megkezdődött, hamarosan olvashatók lesznek az SZHSE weboldalán. Ezzel párhuzamosan az adatok gyűjtése, kutatása és feldolgozása is megkezdődött. A történeti áttekintés vázlata már rendelkezésre áll, melyet részletes tartalommal több személy odaadó, koordinált tevékenysége fog megtölteni. Romhányi Antal által készített történeti áttekintés a következő időszakokat tartalmazza:

12 szakosztály: Atlétika, Judo, Kajak-Kenu, Kézilabda, Kosárlabda, Öttusa, Sportlövő, Szabadidő, Torna, Úszó, Vívó, Vízilabda
http://www.honved.hu/
http://www.honvedatletika.hu/
http://www.honvedkezilabda.hu/
http://www.honvedkosar.hu/
http://www.honvedottusa.hu/
http://www.bhsesportloveszet.hu/
http://www.bhse.hu/
http://www.honveduszo.hu/
http://www.honved-vizilabda.hu/
http://www.dominohonved.hu

A capoeira egy brazil harcművészeti játék, melyet a 16. században a rabszolgák alakítottak ki. Technikájukat táncos mozdulatok mögé rejtették, így a fogvatartóik nem sejthették, hogy a körben álló, zenélő és éneklő emberek valójában edzenek és harci szituációkra készítik fel magukat.

A capoeira a 20. század elején került be az edzőtermekbe, ekkor születtek a különböző capoeira iskolák, capoeira stílusok.

Napjaink capoeirája már nem csak Brazíliában, hanem a világ szinte minden pontján jelen van, és elismert harcművészeti sporttá fejlődött.

Az MMA (Mixed Martial Arts) más néven Kevert Harcművészetek. Az MMA egy úgynevezett Full Contact szabályrendszer.

Edző: Kókai "Koko" Gábor

Nálunk mindet megtalálsz ahhoz, hogy el tudj mélyülni a küzdősport adta lehetőségekben.
Amivel foglalkozunk:
Brazilian Jiu Jitsu
Grappling
MMA
Savate
Kempo
Birkózás

Ökölvívás, MMA, Grappling, Kick-Box, erősítő edzések, kitartás és önvédelem.

Elsősorban a távol keltről is jól ismert MUAY THAI BOX stílussal foglalkozunk, melyben az állóharcban szinte összes ütés, és rúgástechnikát is  lehet alkalmazni a térd, és könyök használattal együtt. Másodsorban a mai korunkat is meghatározó stílussal ketrecharc az az  MMA vegyes harcművészettel is foglalkozunk, mely sportág összetettsége miatt kiegészítő sportokat is preferálnunk kell, mint BOX, JUDO, BÍRKÓZÁS.

2012 Augusztus 1-jétől szeretettel várunk minden sportolni vágyót a Sportegyesületünkben, aki sportolni illetve küzdősporttal szeretne foglalkozni.

Küzdősport oktatás esetében a hangsúly a tanításon (mentális-fizikális) van, nem az erőszakon. A lényeg, hogy azt csináld és annyit amennyi jól esik, ezért kezdő vendégek számára is ideális lehetőség!
A termek légkondícionállókkal vannak ellátva.

Edzőink:

    Miskolczi Attila (Karate)
    Pénzes Pál (K1)
    Szikora Bunyós Pityu (Box)
    Somodiné Bodó Tünde (Aerobic)
    Verebélyi Márk (RKC-Kettleball)
    Kovács Péter (Thai Box)
    Rafi Attila (Box)
    Hrabovszki László (Box)
    Nagy Barna (Budapest Top Team MMA)
    Peszlen Ferenc (Budapest Top Team MMA)
    Manzera Éva (személyi edző)
    Manzera Tibor (személyi edző

MMA csapat Budapesten. Professzionális és amatőr kevert harcművészetek, Brazil Jiu-Jitsu, ökölvívás, muaythai, bírkózás, funkcionális edzés.

16 év felettieknek MMA (kevert harcművészet), 16 év alattiaknak muay thai és grappling edzések Szolnokon. Várjuk új tagok jelentkezését nemtől, kortól, küzdősportos múlttól és edzettségi állapottól függetlenül. Kemény edzések, jó társaság, versenyzési lehetőség

Az MMA (Mixed Martial Arts, azaz kevert harcművészetek az ókori görög pankráció hagyományait eleveníti fel. Olyan küzdősport ez, amelyben a technikákat teljes erővel hajtják végre, és mind az állóharc, mind a földön folyó küzdelem megengedett. A szabályok szinte mindenféle ütő-, rúgó-, feszítő- és fojtótechnikát megengednek.

Minden kezdőt, és haladót várunk szeretettel Mo. legnagyobb underground termébe! Rengeteg eszköz áll rendelkezésedre, hogy az edzés keretein belül erő-állóképességed is növelhesd!
Egy remek csapattal, jó hangulattal, és nagyon jó edzésekkel várunk szeretettel, ha érdekel a küzdőspor
t!

Sensei-jünk és egyben klubunk alapítója Straub Katalin,6. danos mester.A klubban a sport karate mellett tradicionális karate oktatás is folyik. A Sensei munkáját képzett edzõk segítik :dr. Horváth János Sensei (James) 4. dan, Juhász Nikolett 2. dan Czifferi Péter 2. dan, Voczelka Ferenc 2. dan és dr.Fehér András Sempai-ok. A klubtagok száma kb. 150 fõ, a rendszeresen versenyzőké kb. 40 fő. A klub hivatalosan regisztrált tagja a Magyar Karate Szövetségnek és a Shotokan -Fudokan Szövetségnél . A klubba bármikor lehet jelentkezni edzések alatt.

Céljaink mind vázlatosak, a teljesség igénye nélkül készültek el, hiszen az elképzeléseink részletes kifejtése hosszú oldalakat tölthetne meg, de az irányok ezeken a felsorolásokon keresztül is úgy véljük, világosan láthatóak. Céljaink megvalósítását az MTK rendszerén belül képzeljük el, az MTK vezetésével és szakmai stábjával szoros együttműködésben. Céljaink megvalósításában kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a sporton túl is képviseljük az MTK, illetve Brüll Alfréd által meghatározott szellemiséget. Szakosztályunkat az MTK család nagyon aktív és szerves részének tekintjük.

Dojónk 2003. novemberében alakult, a Szent Angéla Katolikus Iskolában. (Budapest II. ker. Ady E. u 3.) A nagy múltal rendelkező, Shihan Somogyi Zsolt 7. danos mester által vezetett, rákoskeresztúri Shin dojóból kivált karatékák alapították, két feketeöves mester - Novák Krisztina (3. dan) és Érsek István (5. dan) - vezetésével. A kezdeti csekély létszámú edzések után, (öt karatéka a mesterekkel együtt) mára már egyre többen vagyunk. A mesterek külön foglalkoznak a kezdőkkel és a gyerekekkel. Oktatnak önvédelmet, és hála a tornaterem felszereltségének lehet eséseket, ugrásokat, dobásokat is gyakorolni. Az edzések szerves része az intenzív erőnlét, amiből mindenki képességeinek, adottságainak megfelelő terhelést kap. A tréningeket a baráti hangulat jellemzi. Évente több edzőtábort rendezünk. Ezeken lehet övvizsgát tenni

A Kyokushin két szó összetételéből áll:

Kyoku (kiejtése: kjoku) - jelentése végső

Shin (kiejtése: sin) - jelentése igazság

Ezek szerint a Kyokushin Karate jelentése: a "Végső Igazság Karatéja". Használjuk még Kyokushinkai szóösszetételben, ahol a Kai szó a találkozást, szervezetet jelenti. Ilyen formában tehát: "Találkozás a Végső Igazsággal". A Kyokushin Karate, mint azt nevének jelentése is mutatja - szemben a tradicionális japán karatestílusokkal -, olyan merőben új és nyílt módszer, amely az egyén emberségessé válásához mindig és mindenkor az igazságot keresi. Az alább látható kaligrafikus embléma található a Kyokushin karatét gyakorlók dogijének bal oldalán, a szív fölött.

Go to top