Magyarország első mozgás kereső és kategorizáló oldala.

Megye

Alapanyagcsere NL

Testfelület ( m2 )×24 óra × 40 kcal

A Rozmár JSE-t 2011-ben alakította egy tucat lelkes amatőr sportoló, akik már előtte is éveken át űzték a jégkorongot hobbi szinten. Fő célunk az edzéslehetőség megteremtése a sportág iránt érdeklődő lelkes fiataloknak, idősebbeknek. Elhivatottságunk, hogy edzéseinken az amatőr szinten elérhető legmagasabb szintű szakmai hátteret biztosítsuk

Sok szeretettel várjuk a jégkorongozni vágyó gyerekeket, fiúkat, lányokat egyaránt, illetve azokat, akik szeretnének megismerkedni ezzel a szép eredményeket hozó és sok élményt nyújtó sporttal. Felszerelést tudunk adni!

A Kis-Duna jegén kezdődött minden az ősidőkben. Később odáig fajultak a dolgok hogy leigazolt minket egy budapesti csapat (Ligeti Jegesmedvék), akikkel amatőr bajnokságban indultunk el. Szerencsére „kinőttük” őket és 1996-ban megalakultunk.

Egy szigetcsépi és több, mint egy szigetszentmiklósi sorral kezdtük pályafutásunkat az igen sokcsapatos (13) amatőr ligában. Jelenleg az MJSZ által kiírt OB IV. bajnokságban veszünk részt. Igazi sikernek könyvelhető el puszta létünk is, mivel nem rendelkezünk jégpályával és így a sok utazás rendkívül megterhelő, az amúgy is erősen igénybevett kasszánknak.

2013-ban egyesületünk mérföldkőhöz érkezett, létrehoztuk utánpótlás csapatunkat. Eleinte Pesterzsébeten, a Millenárison és a szigetszentmiklósi Kéktó Szabadidőparkban felállított jégpályákon edzettünk, valamint U8 és U10 korosztályban bekapcsolódtunk az aktív hazai jégkorong életbe.

2014-ben székhelyünket a Tüskesátorba helyeztük, kiegészültünk az U12 korosztállyal is. Ebben a szezonban fiataljaink szereplésükkel országos hírré tették, Szigetszentmiklóson is erős az utánpótlás!

De nem állunk meg, továbbra is várunk utánpótlás korú és felnőtt amatőröket, így ezúton szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy felhívjam az érdeklődők figyelmét lelkes és nyitott csapatunkra!

A Szabolcsi Jégsport Egyesület 2006. áprilisában alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse a jeges sportokat, és egyúttal keretet biztosítson a jégen sportolni vágyóknak. Elsősorban a jégkorong nyíregyházi alapjainak lerakása célunk, de szeretnénk felkarolni- amennyiben igény lesz rá- a gyorskorcsolyát és a műkorcsolyát is. Ehhez jelenleg alapot szolgáltat a tavaly első ízben városunkban létrehozott mobil műjégpálya.

Így az egyesületünk a görkorcsolyázás minden ágát - elsősorban a görhokit - is támogatja és igyekszünk széles körnek irányított, jól hozzáférhető korcsolyázási lehetőséget biztosítani.

 

Az egyesületet egy olyan társaság alakította akik időt energiát, és pénzt nem kímélve évek óta művelik a jégkorongot. Befagyott tavak jegén, és a debreceni műjégpályákon játszottak. Közben kapcsolatokat építettek, természetesen sportbarátságokat kötöttek a környező városok / Miskolc, Debrecen / jégkorongozóival edzőivel. Ketten, tudásuk továbbfejlesztése és pontosítása érdekében elvégezték a középfokú jégkorong edzői tanfolyamot. Ez feljogosítja őket jégkorong edzések tartására és korcsolya oktatásra is.

A csapat

A sportegyesület jelenleg önfenntartó. Bevétel csak a tagdíjból származik. A tagok számára természetes, hogy a felmerülő munkát, és a sportolással járó járulékos költségeket magukra vállalják, emellett, az egyesület fiataljait oktatják-nevelik, jó példával járnak elől. Heti rendszerességgel átjárnak Debrecenbe edzeni, játszani, részt vesznek a regionális amatőr bajnokságban, kupákban. Jelenleg 20 állandó, további 20 pártoló taggal és 28 gyerekkorú sportoló képviseli a nyíregyházi jégsportot.

A környező városok tapasztalata szerint a tagság a stabil jégfelület kiépítése után ugrásszerűen megnő. Manapság - a toborzás időszakában - mi is ezt tapasztaljuk, miszerint a jelentkezők jó része "várja a jeget". A jégkorong napjainkban egyre népszerűbb, és szerencsére egyre több fedett pálya nyílik országszerte.

Elindult a nyíregyházi görhoki élet szervezett formája. Görkorcsolya oktatást és görhoki edzéseket szerveztünk heti négy alkalommal a Városi Stadion aszfaltos kézilabda pályáján. A körülmények sajnos itt sem ideálisak de lelkes csapatunk a lehetőségeinkhez képest ezen is javított. Az időjárásnak kiszolgáltatva meg tudtuk őrizni a sportágnak a jégről "származó" tagok nagy részét, sőt további sportolókkal bővültünk. A pályát saját magunk tartjuk rendben és lehetőségeinkhez mérten, karban is. Pillanatnyilag 25 gyermek és 20 felnőtt görhokisunk van.

A jégkorong sport szombathelyi feléledése 1989-ben kezdődött, amikor lelkes felnőttek és egy újsághirdetésre jelentkező 20-25 fős fiatalokból álló csapat úgy gondolta, próbáljuk ki ezt a sportot.
A kezdetekkor Sabaria VGV néven megalakult csapat a Sabaria sportegyesület jégkorong szakosztályaként működött. A szakmai munkát Wéber Rajnhold irányította. Az 1989-1990-es szezonban még nem  szerepeltünk bajnokságban, csupán edzőmérkőzést játszottunk a Győr csapatával.

Ha még sosem voltál jégen, de szeretnél megismerkedni a legjobb jeges sporttal, nálunk jó helyen jársz! Itt kipróbálhatod milyen érzés jégen csúszni és megnézheted hogyan korcsolyáznak és edzenek a nagyok, akik már sok éve űzik ezt a sportot. Ha 4 és 10 éves kor között vagy ne habozz, látogass el hozzánk és tedd magad próbára!

a jéggel és a korizással való ismerkedés után kedvet kaptál a jégkorongozáshoz, csatlakozhatsz a hokisuli programunkhoz. A hokisuli nem más, mint egy alapos képzési program, mely során megtanítunk a jégkoronghoz szükséges alapokra, többek közt gondolunk a kifinomult korcsolyatechnikára, az ügyes ütőkezelésre és cselezésre, a csapatjáték alapjaira. És ami mindennél fontosabb: a játék örömére! Hiszünk abban, hogy csak jókedvvel és vidáman lehet célokat elérni, ezért ezt a mentalitást képviselik edzőink is. A hokisuli során heti 3 déutáni edzést tartunk, hétvégéken olykor meccseket játszunk. A pontos programot megtalálod az edzéskiírás menüpontban az U8/U10 korosztálynál.

A Veszprémi Jégkorong Sportegyesület 2011. évben azzal a céllal jött létre, hogy a veszprémi gyermekekkel, fiatalokkal, megismertesse és megszerettesse a jégkorongot, valamint a korcsolya sport szépségeit.

A városban nem volt múltja a jeges sportágaknak, ezért az egyesület felvállalta a rögös, úttörő feladatot. A klub anyapályája a Veszprémi Intersport Jégpálya támogatásával lett biztosítva. A környéken, tapasztalt hokisképzés Székesfehérváron volt, ami a magyar hoki fellegvára. A későbbi együttműködés reményében a fehérvári Alba Volán jégkorong csapat ajánlott edzőt és nyújtott szakmai segítséget. Ezen kívül a helyi testnevelők közreműködésével kezdődött a képzés. Így december hónapban sikerült megtartanunk az első foglalkozásokat. Várakozásainkat felülmúlva rengeteg gyermek jelentkezett és kezdte meg a jó hangulatú edzéseket. Három korcsoportban szuper mini (4-7 év), mini (8-10 év), és U 12-ben sikerült kellő létszámú csoportot kialakítani.

Az egyesület a következő szezontól folyamatosan növeli a tanítványainak létszámát. A téli szezonokban több száz gyermeket tanítunk korcsolyázni, ebből sok gyermek folytatta a sportág specifikus jégkorongedzést. Ehhez hozzájárul az az oktatási program, amelyet a helyi tanintézményekkel közösen két év alatt alakítottunk ki, és amely lehetőséget ad az iskolai időt felhasználva csoportos foglalkozásokra, osztályok, iskolai és óvodai csoportok részére. A klub stratégiai célja, hogy folyamatosan alulról építkezve növelje létszámát és folyamatosan vonja be a gyerekeket a jégkorong sportágba. A tehetségeknek jövőképet, továbblépési lehetőséget a székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia biztosít, akikkel szakmai együttműködést kötöttünk. Oktatási programunkat összehangoltuk az akadémiáéval, annak érdekében, hogy növendékeinknek a lehető legmagasabb színvonalú oktatást tudjuk biztosítani.
A 2013-14es szezonban elindult egyesületünk műkorcsolya szakosztálya is. Nagy örömünkre sok lány csatlakozott a csapathoz és a következő szezontól kezdve heti két jeges és egy száraz foglalkozást tudunk biztosítani számukra.


Egyesületünk folyamatos fejlődése mára azt eredményezte, hogy szükségessé vált egy szabvány méretű pálya, amelyet egész évben tudnánk használni. Jelenleg az U12-es korosztály országos bajnoki mérkőzéseit idegenben kell játszania akkor is, ha az egy hazai forduló lenne. A következő szezontól U14-es csapatot is szeretnénk indítani, így már két csapatnak kell megoldanunk a mérkőzésekre a szabvány pályát. Ezek mellett természetesen az szakmai munkánkhoz is elengedhetetlen egy nagy pálya megléte. Növekvő létszámunk és az oktatási program sikere megkívánja a hosszabb szezont és a nagyobb méretű pályát. Ehhez Veszprém Város Önkormányzatának támogatásával, és a Magyar Jégkorong Szövetséggel egyeztetve mára már az építési terveket készítjük, egy sikeres pályázat reményében. A projekthez szükséges támogatókat, szakmai partnereket keresve készítjük elő a megfelelő feltételeket, és dolgozunk azon, hogy terveink megvalósulhassanak. Addig is folyamatosan fejlődve a gyerekek és a sport iránt elkötelezve dolgozunk azon, hogy Veszprém is egy meghatározó pontja legyen a Magyar Jégkorongnak.

A vízilabda mindig is a BVSC egyik legeredményesebb szakosztálya volt, igen hosszú és dicsőséges múltra tekinthet vissza. Számos saját nevelésű játékost adott a magyar válogatottnak, akik sok dicsőséget hoztak hazánknak. Többek között a korábbi férfi válogatott szövetségi kapitánya Kémény Dénes, a legendás Faragó Tamás, és a háromszoros Olimpiai Bajnok csodakapus Szécsi Zoltán, valamint Kis Gábor aki Peking Olimpiai Bajnoka, egyaránt szakosztályunk neveltjei.
Mindenkori játékosaink olyan nagynevű edzők keze alatt dolgozhattak, mint Laky Károly; Gyarmati Dezső; Molnár Endre; Faragó Tamás; Gerendás György, Dr. Vincze Balázs, Dabrowsky Norbert.

 

A Monori Sportegyesület a város legnagyobb civil szervezete. Támogatottságát jelzi, hogy az 1998-2002-es választási ciklusban négy képviselője van a képviselőtestületben.
Az MSE taglétszáma 2001-ben 1000 fő, az igazolt versenyzők száma 600 fő.
Szakosztályok:
Birkózás
Karate
Kosárlabda
Kutyás
Labdarúgás
Taekwon-do 
Tenisz: 
Úszás 
Ritmikus Sportgimnasztika 
Szabadidő sport :

Magunkról

Az Orvosegyetem Sport Club (OSC) 1957-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem sportegyesületeként alakult meg.

Sportolói elsősorban a névadó egyetem hallgatói és dolgozói köréből kerülnek ki. A több mint négy évtized alatt megbecsült, nemzetközileg is elismert egyesület lett.

1997-ben – egyetértésben az egyetem vezetésével – döntő elhatározásra jutott az egyesület vezetősége: az OSC egyetemi jellegének megőrzésével nyitott egyfelől az orvos-és gyógyszerész társadalom felé, másfelől a prevenció, az életmódkultúra és szabadidősport irányába. Létrejött az ország első és máig egyetlen, egy teljes szakmát országos szinten képviselő sportegyesülete. Így kapta az egyesület az Orvosegyetem–Orvos-Gyógyszerész – Sport Club (OSC) nevet.

A 2010. évben elfogadott alapszabályzat szerint az egyesület új neve: Orvosegyetem Sport Club (OSC).

Az OSC jelentős szerepet játszik sportágak utánpótlás-nevelésében, valamint a gyermek és felnőtt lakosság szabadidősportjának megszervezésében.
Szakosztályok
•    Életmód-szabadidő
•    Karate
•    Női-férfi kézilabda
•    Női kosárlabda
•    Labdarúgás
•    Ritmikus sportgimnasztika
•    Női-férfi röplabda
•    Sí
•    Tájfutás
•    Tenisz
•    Tollaslabda
•    Torna
•    Triatlon
•    Úszás
•    Vívás
•    Női-férfi vízilabdahttp://oazissport.hu/ utánpótlás http://oscwaterpolo.hu/ felnőtt csapat

A Százhalombattai VUK SE 2002-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a sport és mozgás szeretetére nevelje a gyermekeket és fiatalokat, elősegítve ezzel az egészséges testi-szellemi fejlődésüket.

Kiemelten fontosnak tartjuk és tevékenységünkkel elősegítjük, biztosítjuk:

- a rendszeres mozgás, testedzés iránti igény felkeltését és a gyermekek-fiatalok mindennapjainak részévé válását;
- a sport, illetve sportág szeretetét.
Ezért minden héten rendszeres edzéseket, foglalkozásokat szervezünk,
- megfelelően képzett szakemberekkel,
- korosztályonként, és
- sportáganként külön-külön.
Valamennyi sportágban biztosítjuk a különböző versenyekre, szintfelmérőkre való eljutást is.

Jelenleg 5 sportágban folytatunk magas színvonalú képzést, utánpótlás-nevelést.

SZAKOSZTÁLYAINK
Labdarúgás, Kézilabda, Úszás, Tenisz, Triatlon

Az 1951-ben alakult sportegyesület múltja rendkívül tartalmas és bőséges. Kiemelkedő eredmények születtek izgalmas versenyeken. Nagyszerű sportolók, elkötelezett sportvezetők és edzők dolgoztak hosszú éveken keresztül az egyesületért. A rendelkezésre álló korabeli írott dokumentumok digitalizálása megkezdődött, hamarosan olvashatók lesznek az SZHSE weboldalán. Ezzel párhuzamosan az adatok gyűjtése, kutatása és feldolgozása is megkezdődött. A történeti áttekintés vázlata már rendelkezésre áll, melyet részletes tartalommal több személy odaadó, koordinált tevékenysége fog megtölteni. Romhányi Antal által készített történeti áttekintés a következő időszakokat tartalmazza:

12 szakosztály: Atlétika, Judo, Kajak-Kenu, Kézilabda, Kosárlabda, Öttusa, Sportlövő, Szabadidő, Torna, Úszó, Vívó, Vízilabda
http://www.honved.hu/
http://www.honvedatletika.hu/
http://www.honvedkezilabda.hu/
http://www.honvedkosar.hu/
http://www.honvedottusa.hu/
http://www.bhsesportloveszet.hu/
http://www.bhse.hu/
http://www.honveduszo.hu/
http://www.honved-vizilabda.hu/
http://www.dominohonved.hu

1888. november 16-án alakult meg a Magyar Testgyakorlók Köre. Azóta 23 magyar bajnokságot, 12 Magyar Kupát, 2 Magyar Szuperkupát, 2 Közép-európai Kupát nyertünk, és egy Kupagyőztesek Európa-Kupája-döntőt játszottunk.

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia tehetséges labdarúgó palántákat keres a 2016/2017-es tanévtől is, a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában induló, első osztályos sportosztályba!
focizz velunk web

Az Akadémián futballhoz igazított tantervvel, de emelt szintű nyelvtanulással, a sport jellemformáló erejét is használva fejlődhetnek a legtehetségesebb fiatalok. „Mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak" − mondta a miniszterelnök.

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia az ország minden pontján együttműködik kisebb és nagyobb nevelőegyesületekkel, közel ötven partnerklubbal, amelyek segítségével a legtehetségesebb futballisták mindig az Akadémia szakembereinek látókörében maradhatnak. A partneregyesületek szakemberei évente szakmai konferencián vesznek részt Felcsúton, és év közben is folyamatos a kapcsolattartás az Akadémiával. Zajlik a kárpátaljai és székelyföldi alközpont kiépítése is.

Utánpótlás Csapatok: U13, U14.U15,U16?17,U19,U21, Megye1
Női csapat:U15 és U17

Gyere Te is focizni!

Miskolc alpolgármestere, Orosz Lajos először a 2008. áprilisi önkormányzati képviselőtestületi ülés elé vitte be a Diósgyőri Labdarúgó Akadémia létrehozására vonatkozó előterjesztést, amit akkor nem fogadott el a közgyűlés. Ezt követően előbb a májusi közgyűlés elé tervezte bevinni az átdolgozott előterjesztést a sportért felelős alpolgármester, de végül csak a júniusi ülés napirendi pontjai között láthattuk viszont az anyagot. Azonban ezt az előterjesztést a 2008. júniusi közgyűlés kezdete előtt Orosz Lajos visszavonta. Az alpolgármester a képviselők előtt azzal indokolta mindezt, hogy jelentkezett a Borsod Volán Sport Egyesület és a Pannónia Kft., hogy ők is szeretnének részt venni az akadémia létrehozásában, működtetésében. Az együttműködésre - mint az alpolgármester mondta - igent mondott a DVTK is, ám ez a hozzájárulás eddig csak szóban történt meg. Márpedig - fogalmazott Orosz Lajos - azt várják, hogy írásban rögzítődjenek a feltételek, az arányok. Mihelyt ez megtörténik, visszatérnek a témára - hangzott el kilenc hónappal ezelőtt.

Fontos tudnivaló, hogy a Diósgyőri Futball Akadémia (DFA) képzésére nem csak fiúk, hanem lányok is jelentkezhetnek.
A DFA képzésben részt vevők számára a heti öt testnevelés óra mellett (amelyből kettő az általános testnevelés képzésre, a további három pedig labdarúgó-képzésre használódik fel - ezen tanórákat az iskolák testnevelői tartják), az életkortól függő heti darabszámban (2-5) a műfüves pályákon délutánonként a DVTK SE szakemberei tartanak foglalkozásokat. További fontos információ, hogy az akadémiai képzésben való részvétel tagdíja: 4.000 forint/hó/gyerek.

Go to top