verseny karate Újbudán

Dinamikusan fejlődő sport egyesületünk már 4 éves kortól várja a gyerekeket.

Nekünk a karate életmód, ami jobbá teszi az életünket.

MIÉRT A KARATE?

karate Újbudán

A szülők legtöbbször azért választanak gyermeküknek küzdősportot, hogy a gyermek fegyelmet tanuljon. Ez is lehet egy motiváció.

A karate azonban nem csak tiszteletre, önfegyelemre vagy alázatra tanít. A karate ennél sokkal több. A karate kiválóan támogatja a sportolók koncentrációját, hiszen a mozgásokat nagyon precízen és tudatosan kell végrehajtani. Az edzéseken összpontosítani kell, a mozgásokat vezérelni és vezetni kell.

Az összetett formagyakorlatok és a küzdelemben alkalmazott mozdulatok komoly mozgáskoordinációt igényelnek. Ezek elsajátítása rendkívül hatékonyan fejleszti a gyerekek kéz és láb mozgását, támogatja a keresztmozgásokat, amiket az iskolai környezetben is jól tudnak kamatoztatni, hiszen ezek a mozgásformák jól fejlesztik az agy különböző területeit és segítik a gyerekeket a tanulásban.

A karatéban a kitartás, az erő, a küzdelem olyan készségek, amik az állóképesség növelése mellett "szinte maguktól" fejlődnek. Ezzel egyidőben a sport játékszabályainak elfogadása és betartása segíti a gyerekek fejlődését, ami a szülői igényt is jól támogatja. :)

A karate lehet verseny sport és hobbi sport egyaránt. Egyesületünkben mindkét motivációt támogatjuk. Akik nem versenyeznek, azok számára is biztosított az övvizsga, ami egy erősen motiváló egyéni cél, amire mindig nagy szorgalommal és lelkesedéssel készülnek tanítványaink. Az oklevél és az új színes öv átvételével óriási büszkeséggel haladnak tovább a következő megmérettetésig.

Hisszük, hogy az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek élvezzék a sportot, szívesen járjanak edzésre és barátokat szerezzenek. Mi ebben is kiemelkedően vagyunk. Igazi csapat vagyunk, ahol a fiúk és a lányok közösen készülnek a céljaikért, ahol a kicsi és a nagy ismeri egymást, ahol támogatjuk és értékeljük egymás sikerét, míg a nehéz helyzetekben segítünk egymásnak felállni.

Egyesületünk minden évben köszönettel fogadja az 1%-os felajánlásokat.
Az 1%-ból befolyó összeget eszközfejlesztésre fordítjuk,
hogy még jobb körülmények között tudjunk edzeni.

1 százalék