Egyesületünk a Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör 1992-ben alakult. Nem jogutódja a megszűnt Csepel Autó VSE férfi kézilabda szakosztályának, de az ottani utánpótlásra és felnőtt játékosokra épült. Tehát az 1960-as évektől folyamatosan kézilabdáznak Szigetszentmiklóson.
 Szigetszentmiklós általános iskoláiban neveljük a játékosokat. Óvodás kortól a szenior korig foglalkoztatjuk a sportolóinkat. Jelenleg 150 felett van a taglétszámunk. Létszámtól függően 5-6 csoportnak tartunk foglalkozásokat. Hosszú éveken keresztül az iskolák nem szabvány méretű tornatermeiben tartottuk az edzéseket. Miután kötelezővé tették a teremhasználatot évekig a Tököli Sportcsarnokban tartottuk egyes edzéseinket, és játszottuk a bajnoki mérkőzéseinket. A tavaly átadott Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokkal sokat javult a létesítményhelyzetünk. Azóta az utánpótlás heti kétszer a felnőtt csapat heti háromszor itt tartja az edzéseit. A hazai bajnoki mérkőzéseket a felnőtt, felnőtt II, junior és serdülő csapatunk is itt játssza, valamint az Országos Gyermekbajnokságban szereplő csapataink is tudnak több rendezést vállalni.
Legjobb eredményeinket utánpótlás szinten értük el. Az Országos Serdülő Bajnokságban 2006-ban 5. helyezést értünk el (csak a Veszprém, Szeged, Győr és a PLER csapata előzött meg), 2003-ban is a legjobb 8 között végeztünk. Az ifjúsági Magyar Kupában kétszer sikerült a legjobb 8 közé kerülni, az NBII déli csoport ifjúsági bajnokságát háromszor nyertük meg, kétszer pedig a csoportok bajnokainak a tornáján is diadalmaskodtunk. Az Országos Gyermek Bajnokságban négyszer jutottunk el az Országos döntőbe. Szivacskézilabdásaink 2008-ban és 2012-ben negyedik, 2013-ban harmadik helyezést értek el. Többször győztünk, és döntőbe kerültünk a rangos Balázs és CELL kupán. Egyesületünket az ország legjobb utánpótlás nevelő egyesületei között tartják számon.
 Felnőtt csapatunk a kezdetektől saját nevelésű játékosainkra támaszkodik. Mindenki munka és tanulás mellett sportol ellenszolgáltatás nélkül. Jobb eredményeinket ezáltal a  kiemelkedő korosztályos csapatainkból kikerülő játékosokkal érjük el. Két év megyei bajnokság után 1994-től NBII-ben szerepelünk. 1997-ben egy évre visszacsúsztunk a megyei bajnokságba. A 2006-os serdülő csapatra építkezve 2011-ben bajnokságot nyertünk és egy évig az NBIB-ben szerepeltünk.
Jelenleg felnőtt és junior csapatunk az NBII déli csoportjában serdülő csapatunk az OSB E csoportjában felnőtt II csapatunk a Pest Megyei bajnokságban szerepel. Négy korosztállyal szerepelünk az Országos Gyermek Bajnokságban és a Pest megyei Játszd szívvel Kupában, és évente 4-5 hazai rendezésű nemzetközi tornán veszünk részt. Törekszünk arra, hogy növeljük a nálunk játszó gyerekek számát és hosszú távon régiós központtá váljunk. Ezen célunk elérése érdekében, idén is 4 Általános Iskolában indítunk kezdő (szivacs) csoportokat.
Rövid távú tervünk, hogy továbbra is saját nevelésű amatőr játékosokra és az újonnan épült, 2.000 fő befogadására alkalmas Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokra építve stabil NBIB-s csapatunk legyen. Ehhez a most induló (2014/15) bajnokságra megerősítettük felnőtt csapatunkat. Négy új játékost igazoltunk, ezzel több a játékot szüneteltető játékosunk is újból csatasorba állt. A jelenlegi játékosállomány alkalmas az NBII-es bajnokság megnyerésére, és további erősítéssel az NBIB- ben is tartósan megállhatja a helyét.
Kiemelkedő munkákat az MKSZ is elismeri, a válogatottak mérkőzéseinek, illetve edzőtáborainak nálunk történő megrendezésével.
Az elmúlt évek munkája, eredménye alapján az MKSZ sportfejlesztési támogatása által jelentős összegű TAO támogatás befogadására nyílt lehetőségünk, ezzel és az Önkormányzat segítségével anyagilag is biztosított lenne szereplésünk az a jövőre nézve, az NBI/B- ben.
Köszönjük amennyiben támogat céljaink elérésében.
Elérhetőségeink: